Alkonyat fanoknak
Szép a napfogyatkozás és jó az alkonyat is.

ÉLETRAJZ:
Robert Thomas-Pattinson 1986. május 13-án született Londonban, Angliában. Angol színész, modell és zenész.
Édesanyja, Claire egy modellügynökségnél dolgozik, míg édesapja, Richard autókat importál és ad elaz USA-ból.
Rob a Tower House School-t és a Harrodian School-t végezte el, majd egy amatőr színházi csoportba állt be, a Barnes Theatre Company-be. Néhány szerep után szerepelhetett a Tess of the DUrbervilles című tv-sorozatban is, majd ez után nagyobb szerepekhez is szerett volna hozzájutni.
Ekkor igazából csak színész szeretett volna lenni, ám modellként is sikeres pálya állt előtte. 12 évesen kezdett modellkedni, de csak pár év múlva gondolta komolyan, addig nem igazán foglalkozott vele. ,, Amikor elkezdtem modellkedni, egészen magas voltam, és úgy néztem ki, mint egy lány, és ezért akkoriban rengeteg munkát kaptam. Aztán elkezdetem egyre jobban úgy kinézni, mint egy férfi, és már nem igazán kerestek. Azt hiszem, ez egy szerencsétlen rész a modellkarrieremben.” Ennek ellenére szerepelt a Hackett 2007. őszi kampányában.

Első mondhatni nagyobb szerepe, és egyben színészi pályájának kezdete a német Ring of the Nibelungs (A Gyűrű Átka) című tvfilmben volt mint Giselher, majd szerepelt még 2005-ben Mira Nair rendezőnő Vanity Fair filmjében is, de mint sok kezdő színésznek, az ő jelenetét is kivágták a filmből, csak a dvd verzión látható.

2005. májusában részt vett a The Woman Before című film brit premierjén, ahol megismerte Tom Riley rendezőt, aki később ráosztotta Cedric Diggory karakterét a Harry Potter and the Goblet of Fire című filmben. Szereplése után a The Times kikiáltotta a British Star of Tomorrow-nak, vagyis magyarra fordítva a Holnap sztárjának. Mások már az új Jude Law-t látják benne.


KARRIERJE:
Mint színész, az igazi áttörést Edward Cullen karaktere hozta meg számára a 2008-ban bemutatott Twilight (Alkonyat) című filmben. A film Stephenie Meyer azonos című bestseller könyvének filmes adaptációja, melynek van még további három része, amiket szintén megfilmesítenek: a New Moon (Újhold), melyben Edward körül forog majd minden, de mégsem szerepel végig benne, az Eclipse (Napfogyatkozás), és a Breaking Dawn (Hajnalhasadás) melyekben főszerepet játszik.

További projektjei a Little Ashes, melyben a híres spanyol festő, Salvador Dalí bőrébe bújik, a How To Be című brit komédia, és egy rövidfilm, a The Summer House, valamint 2010-ben David Pugh színházi rendező által rendezett darabban is szerepelni fog, melyet a 81. Academy Awards-on jelentett be 2009. február 22-én.
Továbbá 2010-ben láthatjuk majd a Remember Me című filmben Emilie de Ravin oldalán mint Tyler, szintén 2010-ben ismét Edward Cullen-ként borzolja majd a kedélyeket: jön a The Twilight Saga: Eclipse (Napfogyatkozás), majd miután a mozizók felocsúdtak a vámpír kísértéséből megnézhetik Phineas-ként az Unbound Captives című produkcióban.

Robert nem csak mint színész, hanem mint zenész is tehetséges: gitáron és zongorán is játszik, valamint saját zenéit komponálja. Hallhatjuk a Twilight soundtrack-on két dalban is, a Never Think-ben, amit Sam Bradley-vel írt, és a Let Me Sign című dalban is, melyet Marcus Foster-rel és Bobby Long-gal írt. Amikor a dalokat megmutatta Catherine Hardwicke rendezőnőnek, rögtön megtetszettek neki, és elmondása szerint beleillettek a filmbe. A Never Think című dalt például akkor hallhatjuk, amikor Bellával a támadás után egy étteremben ülnek, és Edward bevallja a lánynak, hogy képes az emberek gondolataiban olvasni, kivéve az övében.
Továbbá a How To Be című film soundtrackjén is található három szám, melyet Robert és Joe Hastings írt közösen. Robert elmondása szerint sohasem csinált professzionálisan filmzeneírást és ezekhez hasonlót, csupán pubokba lépett fel. Majd amikor profi zenész karrierjéről kérdezték, szerényen csak annyit mondott, hogy a zenélés a b-terve, ha a színészkedés megbukna.

ÉRDEKESSÉGEK, TUDNIVALÓK:
Három évesen kezdett zongorázni, és öt évesen gitározni tanulni.
Van két nővére, Lizzy, aki forgatókönyv- és dalszövegíró és Victoria, aki reklámkészítéssel foglalkozik.
Stanislav Ianevski-vel és Katie Leung-gal a Harry Potter and the Goblet of Fire forgatásán barátkozott össze, és a mai napig jó barátok.
A Twilight audiokommentárjából megtudhattunk, hogy Robert ért annyira a sportokhoz, mint a filmben Kristen. Bár a Harry Potter meghallgatásán mást mondott: a darts és az úszás az ő sportja, továbbá kedveli még a labdarúgást is.
Elmondása szerint színészi karrierjében és munkáiban Jack Nicholson inspirálja.
2008-ban őt nevezték meg az egyik LA Times Breakout Star-nak, és szintén egynek a Forbes Breakout Star-ok közül.
2008-ban ő kapta a Hello Magazine Most Attractive Man Award-ját.
Egyszer, amikor nagyon rossz napja volt, meghívta az egyik rajongóját vacsorázni.
Az Arsenal Football Club nagy szurkolója.
12 éves koráig a nővérei beöltöztették lánynak, és Claudia-nak hívták. Aztán magániskolába ment, fölfedezte a hajzselét, jól nézett ki, és elmondása szerint többé nem öltöztették be.
,,A Harry Potter londoni premierje előtti napon a Leicester Square-en ültem, boldog voltam a premier miatt, aztán egyszercsak hiretelen idegenek kezdték el sikítozni a nevemet. Csodálatos, leírhatatlan.”
Megtanult könnyűbúvár-felszereléssel merülni a Harry Potter-beli szerepe miatt.
2008-ban a Moviefone Hot 25 Under 25 listán a 23. lett.
3000 ember közül választották ki Edward szerepére, a Twilight c. filmbe.
2008-ban a Rolling Stone Magazin az év Legszexisebb színészének választotta.
Kedvenc étele a gyorskaja.
Egy Bad Girl nevű zenekarnak a tagja.
Piton professzor szerepét is szívesen eljátszotta volna a Harry Potterben.
10 évesen dolgozott először. Újságkihordással keresett zsebpénzt.
Kisgyerekként a vezetékneve miatt Patty-nek csúfolták
Tizenkét évesen kizárták az iskolából.

 

 

Asztali nézet